Bontsuk vagy maradjon?
Nyitólap > Vasi skanzen > Aktuális > Vasi skanzen 50 éves FELHÍVÁS > Beküldött történetek > Bontsuk vagy maradjon?
Emlékeim
a Vasi Múzeumfalu létrejöttét megelőző személyes élményeim
Már nem tudom, Cs. A. barátom és szakmai kollégám ötlete volt-e, hogy beköszöntöttünk a múzeumba. Azt hallottuk ugyanis, hogy építészmérnököket keresnek felmérési munka végzésére, mely munka a főállás mellett, munkaidőn túl, illő díjazás ellenében végezhető.
Az igazgató szívélyesen fogadott és elmondta, hogy a feladat a műemlékfaluba telepítendő építmények bontásának és újraépítésének felelős irányítása, beleértve a szükséges hatósági engedélyek beszerzéséhez szükséges lépések intézését is. De ő – tette hozzá – a római kor szakértője és bemutatta Bárdosi Jánost, a néprajzi osztály vezetőjét (a továbbiakban: János). Ő lesz munkánk szakmai irányítója.
Az idő tájt a jóváhagyott rendezési terv (az I. ütemre) - beleértve az érintett házak jegyzékét - már rendelkezésre állt, és az Ügy élvezte a kor ismert és elismert megyei tanácselnökének, dr. Gonda Györgynek a támogatását is. A rendezési terv készítője és koordinátora a Vasiterv fiatal, lelkiismeretes és lelkes építésze, Rónai Károly volt.
Feladatunk tehát az egyes építmények felmérése, a bontás és az újraépítés irányítása lenne. Még pislákolt bennünk a Varga László professzor által a népi építészet szeretetére élesztett tűz parazsa, így szinte meghatottan fogadtuk a felkérést, és munkaszerződést kötöttünk.
Érdemi munkánk közös helyszíneléssel kezdődött. Jellemzően saját gépkocsit használtunk, melynek költségeit az azóta legendássá vált utazási utalványon (napidíj+kilométerpénz) számolhattuk el.
Útközben színes beszélgetésekre is sort keríthettünk. Parázs vitát folytattunk a skanzen/múzeumfalu/falumúzeum szavak közti árnyalatnyi különbségekről, tudva azt, hogy a köznyelv majd úgyis rendet vág a maga közvetlen módján. János számtalan történetet, népszokást ismert és osztott meg velünk. Fanatikus előadó és karizmatikus személyiség volt, aki munkáját hivatásként gyakorolta. Kéretlenül is méltónak találom arra, hogy nevét objektum vagy esemény örökítse meg. Dohányfüsttől mélyült, karakteres hangja még most is fülemben cseng.
A helyszínen először az építményről rendelkezésre álló - többnyire csak vázlatos - információkat adta közre, majd felhívta a figyelmet a többé-kevésbé takart, eklatáns részletekre. E tekintetben szerencsés körülménynek tartottuk, ha a felmérés és a bontás „kart karba öltve”, egy időben zajlik, mert ilyen módon az eltérések promt feltárására mód nyílt.
Egy alkalommal mégis majdnem végzetes hibát követtem el. Egy lakóház bontása közben - János éppen nem tartózkodott a helyszínen – a konyha fölé érve egy szarufaközben tapasztott vesszőfonatra bukkantunk...”Lebontsuk?” - szóltak le az emberek. Bólintottam és éppen akkor ért vissza János. A szeme szikrát szórt és azonnal leállította a rombolást. Ez a vesszőfonat ugyanis a füstöskonyhából tartósítás/füstölés végett ide áramló gázok padlás felőli le-határolását szolgálta.
A felmérés és a kivitelezési tervek (alapozás) rajzai 1:50 méretarányban készültek, munkavédelmi tervfejezettel.
Az épületek zöme boronafalas szerkezetű volt, alapozás nélkül, sítalpszerűen a talajra támaszkodó gerendasorral. Az alapozást természetesen új helyükön el kellett végezni, ezen felül pedig a faltestek konszignációs mélységű felmérése is feladat volt. A gerendaméretű elemekből álló falak elemei ugyanis szinte teljesen eltérő méretűek voltak, de így, konszignált dokumentálás alapján azok együttes deponálása, mozgatása, merülőteknős impregnálása után az újraépítés során azonos pozícióba kerülhettek vissza.
Munkánkat hagyományos eszközökkel (mérőszalag,csöves vízmérték, szögprizma, vázlatfüzet) végeztük.
Külön említést érdemel a cáki pincesor ügye. E kis hegyaljai település domboldalba vágott pincéi
egykor nagyon kedveltek voltak, a szőlőtermelés, borászat széles körben elterjedt. Azonban a századelő filoxéra-járványa szinte teljesen kiirtotta a szőlőt és tette kevésbé szükségessé a pincék létét. Ezek egycellás, nyitott padlásterű, boronafalas építmények voltak, nyitott szénapadlással.
Lehet, hogy szentségtörés, de vállalom: hogy a pincesor mai, közismert képe kialakuljon „be kellett sűríteni” a sort, néhány más helyről származó pince idetelepítésével. Törekedtünk a természeteshez közeli látvány megteremtésére,ezért a helyszínen kerestük meg az újak
„legfestőibb” pozícióját.
Szeretném hinni, hogy ez a kis csalás nem csökkenti, hanem éppenséggel erősíti a népi építészet, a népművészet kedvelőinek táborát.
A falumúzeum hivatalos megnyitása alkalmával a pankaszi harangláb tövéből dr. Ortutay Gyula tartott ünnepi beszédet.
Az igazgató szívélyesen fogadott és elmondta, hogy a feladat a műemlékfaluba telepítendő építmények bontásának és újraépítésének felelős irányítása, beleértve a szükséges hatósági engedélyek beszerzéséhez szükséges lépések intézését is. De ő – tette hozzá – a római kor szakértője és bemutatta Bárdosi Jánost, a néprajzi osztály vezetőjét (a továbbiakban: János). Ő lesz munkánk szakmai irányítója.
Az idő tájt a jóváhagyott rendezési terv (az I. ütemre) - beleértve az érintett házak jegyzékét - már rendelkezésre állt, és az Ügy élvezte a kor ismert és elismert megyei tanácselnökének, dr. Gonda Györgynek a támogatását is. A rendezési terv készítője és koordinátora a Vasiterv fiatal, lelkiismeretes és lelkes építésze, Rónai Károly volt.
Feladatunk tehát az egyes építmények felmérése, a bontás és az újraépítés irányítása lenne. Még pislákolt bennünk a Varga László professzor által a népi építészet szeretetére élesztett tűz parazsa, így szinte meghatottan fogadtuk a felkérést, és munkaszerződést kötöttünk.
Érdemi munkánk közös helyszíneléssel kezdődött. Jellemzően saját gépkocsit használtunk, melynek költségeit az azóta legendássá vált utazási utalványon (napidíj+kilométerpénz) számolhattuk el.
Útközben színes beszélgetésekre is sort keríthettünk. Parázs vitát folytattunk a skanzen/múzeumfalu/falumúzeum szavak közti árnyalatnyi különbségekről, tudva azt, hogy a köznyelv majd úgyis rendet vág a maga közvetlen módján. János számtalan történetet, népszokást ismert és osztott meg velünk. Fanatikus előadó és karizmatikus személyiség volt, aki munkáját hivatásként gyakorolta. Kéretlenül is méltónak találom arra, hogy nevét objektum vagy esemény örökítse meg. Dohányfüsttől mélyült, karakteres hangja még most is fülemben cseng.
A helyszínen először az építményről rendelkezésre álló - többnyire csak vázlatos - információkat adta közre, majd felhívta a figyelmet a többé-kevésbé takart, eklatáns részletekre. E tekintetben szerencsés körülménynek tartottuk, ha a felmérés és a bontás „kart karba öltve”, egy időben zajlik, mert ilyen módon az eltérések promt feltárására mód nyílt.
Egy alkalommal mégis majdnem végzetes hibát követtem el. Egy lakóház bontása közben - János éppen nem tartózkodott a helyszínen – a konyha fölé érve egy szarufaközben tapasztott vesszőfonatra bukkantunk...”Lebontsuk?” - szóltak le az emberek. Bólintottam és éppen akkor ért vissza János. A szeme szikrát szórt és azonnal leállította a rombolást. Ez a vesszőfonat ugyanis a füstöskonyhából tartósítás/füstölés végett ide áramló gázok padlás felőli le-határolását szolgálta.
A felmérés és a kivitelezési tervek (alapozás) rajzai 1:50 méretarányban készültek, munkavédelmi tervfejezettel.
Az épületek zöme boronafalas szerkezetű volt, alapozás nélkül, sítalpszerűen a talajra támaszkodó gerendasorral. Az alapozást természetesen új helyükön el kellett végezni, ezen felül pedig a faltestek konszignációs mélységű felmérése is feladat volt. A gerendaméretű elemekből álló falak elemei ugyanis szinte teljesen eltérő méretűek voltak, de így, konszignált dokumentálás alapján azok együttes deponálása, mozgatása, merülőteknős impregnálása után az újraépítés során azonos pozícióba kerülhettek vissza.
Munkánkat hagyományos eszközökkel (mérőszalag,csöves vízmérték, szögprizma, vázlatfüzet) végeztük.
Külön említést érdemel a cáki pincesor ügye. E kis hegyaljai település domboldalba vágott pincéi
egykor nagyon kedveltek voltak, a szőlőtermelés, borászat széles körben elterjedt. Azonban a századelő filoxéra-járványa szinte teljesen kiirtotta a szőlőt és tette kevésbé szükségessé a pincék létét. Ezek egycellás, nyitott padlásterű, boronafalas építmények voltak, nyitott szénapadlással.
Lehet, hogy szentségtörés, de vállalom: hogy a pincesor mai, közismert képe kialakuljon „be kellett sűríteni” a sort, néhány más helyről származó pince idetelepítésével. Törekedtünk a természeteshez közeli látvány megteremtésére,ezért a helyszínen kerestük meg az újak
„legfestőibb” pozícióját.
Szeretném hinni, hogy ez a kis csalás nem csökkenti, hanem éppenséggel erősíti a népi építészet, a népművészet kedvelőinek táborát.
A falumúzeum hivatalos megnyitása alkalmával a pankaszi harangláb tövéből dr. Ortutay Gyula tartott ünnepi beszédet.
Varga Sándor,
bennszülött nyugdíjas szombathelyi polgár
Szombathely, 2023. július 22.bennszülött nyugdíjas szombathelyi polgár