A Vasi Múzeumfalu építése
(egy volt gimnazista emlékei az építésről)
Már gyermekkoromban érdekelt a régészet és a néprajz. Elsős gimnazista voltam a Nagy Lajos Gimnáziumban, (volt premontrei) amikor megkértem édesapámat, hogy menjen be a Savaria Múzeumba, és próbáljon lehetőséget találni arra, hogy ott valamit dolgozhassak a nyári szünetben, kedvtelésből, akár díjazás nélkül is.
Ott, lehetővé tették számomra, hogy az épület alagsorában, az ásatásokról bekerült anyagot, többnyire kerámia töredékeket megtisztíthassam, a földet, szennyeződéseket tiszta vízben lemoshassam.
Egy hét után Dr. Smidt Erzsébet odajött hozzám és megkérdezte, hogy lenne-e kedvem az épülő falumúzeumban dolgozni, ott némi bért is tudnának fizetni ezért.
1967 nyarától, 1970-ig, a nyári iskolai szünetekben, egy-egy hónapot dolgoztam ott. A mai főbejárat melletti épületben lakott a gondnoknő a családjával. Számomra, naponta Ő jelölte ki azokat a munkákat, amelyeket a gimnáziumi diáknak elkellett végeznie.
Egy. többnyire szombathelyi nyugdíjasokból álló csapatba kerültem. Az eredeti foglalkozásukat nem ismertem, egy Thököly utcai szabómesterre viszont konkrétan emlékszem.
Betonból készített medencékben, vegyszerben áztatva impregnáltuk a számozott jelölésekkel ellátott faanyagot. Száradás után, segédkeztünk a fa építőanyagoknak, a szakemberek, muzeológusok irányítása mellett, az ácsok által történő összeillesztéseknél.
A Szentpéterfa-Ják-Szombathelyi buszra - Balogunyomban - minden reggel felszállt két kis idős bácsi, akik a zsúptetők, a kontyos tetők építését végezték, azok készítésének falusi mesterei voltak! Ők is a Múzeumfaluban dolgoztak. Tudomásom szerint, Nardáról és Felsőcsatárról is sokan jöttek az építkezésre.
A Szima-malom és a harangláb melletti kis tavat összekötő árok, valamint a harangláb mellett lévő tó kiásását, gépi árokásóval végezték. Az árok és a tó oldalának füvesítése céljából, kb.30x30 cm-es gyeptéglákat hoztak. Ezeket, vastagabb fűzfavesszőből vágott, kis karókkal rögzítettük a talajhoz.
A következő évben, érdekes látványt nyújtott, ahogy a földbe szúrt fűzfa nyársak megeredtek, leveleket hajtottak, kisebb bokrok, fák nőttek ki a földből a tavacska és az árok oldalán.
Ha a Múzeumfaluban járok, sokszor elgondolkodom.
Lehet, hogy a patakon átívelő fahíd mellett, a jelenleg is látható, magasra nőtt idős fűzfa is a gyeptéglázásból nőtt ki?
Gimnazista fiúként, takarítottam az elkészült épületeket. A tömésházak falait, kívül-belül oltott mésszel meszeltük. Az elkészült, döngölt agyag padlót, híg tehéntrágyás folyadékkal kellett” kezelni”, bevonni. Óvatosan tisztítottuk, portalanítottuk az egyes néprajzi tárgyakat is.
A Múzeumfalu területén, egy kétkerekű, szűrke színű, vontatható „lakókocsi”, de inkább autóbusz után köthető utánfutó állt. Ebben étkeztünk, itt fogyasztottuk el a hazulról hozott hideg élelmet.
Itt ismertem meg Bárdosi Jánost, a Savaria Múzeum Néprajzi Osztályának akkori vezetőjét, aki muzeológusként, többek között az építést irányította.
A Múzeumfalu 1973.augusztus 20.-ai megnyitó ünnepségén, nem tudtam részt venni, tényleges katonai szolgálat miatt.
Ha visszagondolok a gimnáziumi éveim alatt ott töltött néhány hónapra, most is előttem vannak azok az emberek, arcok, akiknek a kétkezi munkájával, megvalósulhatott ez a szép Múzeumfalu!
Ötven év eltelt.
Ezzel a néhány sorral szeretnék megemlékezni azokról, akik ezt a hatalmas építő munkát elvégezték!
Köszönet azoknak is, akik ötven éve fenntartják, gondozzák és jelenleg is tovább építik az elődök munkáját.
"A tárgyak túlélik alkotóikat” ….
Ui: Nem lettem régész, sem néprajzos.
A néprajz szeretete azonban, míg élek megmarad bennem.
Szombathely, 2023. július 17.
Fülöp Tibor
helytörténeti gyűjtő